Gyakran Ismételt Kérdések

A zarándok utakon az idegenvezető mellett mindig lelkivezető (Atya) is kiséri a csoportot. Lehetőség szerint minden nap van magyar nyelvű szentmise, amit az atya celebrál. A programok is elsősorban vallási jellegűek: kegyhelyek, búcsújáró helyek. Útközben imákat, rózsafüzért is mondanak, vallási énekeket énekelnek.


Igen. A zarándok utakon bárki részt vehet, vallási hovatartozástól függetlenül. Ha a miséken, egyéb vallási programokon nem kíván részt venni, ezt jelezze a csoportvezetőnek. A teljes részvételi díjat ugyanúgy ki kell fizetni, függetlenül attól, hogy ezeken a programokon részt vesz vagy sem. Kérjük, hogy más vallását, a vallási szokásokat, gyakorlatokat, imákat tartsa tiszteletben út közben is!


Vegye fel velünk a kapcsolatot emailben vagy telefonon. A tudnivalókat, fizetési feltételeket kollégáink minden egyes úttal kapcsolatban külön megküldik Önnek. Minden esetben a jelentkezés akkor lesz végleges, ha be is fizeti a megadott első részletet.


Indulás előtt legkésőbb egy hónappal kérjük a teljes részvételi díj és felárak befizetését.


Mindenképpen jelentkezzen nálunk és várólistára tesszük. Ha üresedés van, vagy további helyeket sikerül szereznünk, értesíteni fogjuk.


Vegye fel velünk a kapcsolatot, lehet, hogy további időpontokat is meghirdetünk népszerű útjainkra.


Helyfoglalási díj nincs, ezáltal nem tudjuk garantálni a pontos ülőhelyet.
Buszos úton az ülésrendet a végleges létszám ismeretében készítjük el, az egyéni kéréseket figyelembe véve. Jelentkezésekor jelezze, ha valami oknál fogva nem mindegy, hol ül a buszon. Az első sorok mindig „szolgálati ülések”, az idegenvezetőnek, a váltósofőrnek és a lelkivezetőnek tartjuk fel.
Repülős utaknál is, ha buszos kirándulás is van a programban, az első ülések a személyzeté!


Az egyágyas elhelyezésnek mindig felára van. Akik vállalják a társítást, hogy másik 1vagy 2 azonos nemű utassal egy szobában lesznek, azokat úgy osztjuk be. Előfordulhat, hogy nem találunk társat a szobába, ilyenkor ki kell fizetni az egyágyas felárat.


Választott szállodáink tiszták, kényelmesek, alapszolgáltatásokkal felszerelt, saját zuhanyzóval, WC-vel ellátott 2-3 ágyas szobákkal. Nincs emeletes ágyas elhelyezés! Egyes utaknál eltérés lehet, ezt külön jelezzük az adott útnál.


Minden, az utazáshoz kapcsolatos fontos tudnivalót, információt leírunk és elküldünk postán vagy e-mailben utasainknak, indulás előtt 7-10 nappal . Mivel naprakész információkat adunk ki, korábban nem tudunk pontos felvilágosítást adni egyes kérdésekről (például várhastó időjárás, öltözködési tanácsok, javasolt készpénz mennyiség, szállodák elérhetőségei stb.). Kérjük, figyelmesen tanulmányozza a megkapott információs levelet, és ha további kérdése van, keresse munkatársainkat.


A programokat úgy állítjuk össze, hogy azok megvalósíthatók legyenek. Néha előfordul vis major helyzet (például időjárási, forgalmi, egyéb körülmények) ami miatt egyes programokat fel kell cserélnünk, vagy esetleg elmaradhatnak. Ilyen esetben a csoport vezetője (idegenvezető, szervező, lelkivezető) tájékoztatja az utasokat, irodánkkal egyeztetve alternatívát kínál.


Egyes múzeumoknál lehetőség van, sőt néhol kötelező előre megvásárolni a belépőjegyet és időpontot foglalni, ezzel elkerülve a sorban állást. Ilyen esetben előre kérjük utasainktól a belépőjegy árát. Minden más esetben a helyszínen idegenvezetőnk segít megvásárolni a jegyeket, az esetleges kedvezményes árra felhívja a figyelmet. A múzeumokban idegenvezetés tilos, mindenki egyénileg nézi meg!


Az idegenforgalmi adót a szállásadóknak kell fizetniük a vendégéjszakák után. Mivel ez egy helyi adó, amit bármikor megváltoztathat a helyi hatóság, a szállások sem kalkulálják bele előre a szobaárba, tehát mi sem tudjuk előre megmondani a pontos mértékét. Idegenvezetőnk a helyszínen segíti ennek a díjnak a rendezését. A szállásokon beszedett idegenforgalmi adón kívül egyes városok egyéb turistaadókat is kivethetnek, például Velencébe a belépésért külön kell fizetni. Ezekről az adókról információs levelünkben tájékoztatjuk utasainkat.


Egyes országokban a szolgáltató szférában dolgozóknak szokás borravalót adni, ezek az úgynevezett szervízdíjak (pl. helyi sofőrök, idegenvezetők, éttermi, szállodai dolgozók, egyéb szolgáltatók).


Ha bármi panasza, sérelme van, kérjük azonnal jelezze a csoport vezetőjének (idegenvezető, szervező vagy lelkivezető). A legtöbb probléma a helyszínen megoldható. Ha mégsem, keresse irodánkat lehetőleg még út közben. Sok problémát utólag már nem tudunk orvosolni. A reklamációt mindig írásban kérjük, vagy a csoportvezetőjével felvett jegyzőkönyv, vagy irodánknak időben megírt levél formájában. Panaszát minden esetben kivizsgáljuk és írásban válaszolunk rá.


Ha kérdésére nem talált választ, vagy nem egyértelmű Ön számára valami, nézze meg honlapunk többi menüpontját is, vagy keresse munkatársainkat elérhetőségünk egyikén!